Budapest
A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest, amelynek lakossága a 80-as években elérte a 2,1 millió főt.
Reformkor
Az igazi fejlődés azonban a reformkor idején vette kezdetét, amikor a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotájukat. A város az irodalmi-szellemi élet központjává vált. Széchényi Ferenc megalapította a Nemzeti Múzeum elődjeként is hatalmas könyvtárát. A fia, Széchenyi István neve által fémjelzett új nemzeti mozgalom nem titkolt célja a hajdani dicső főváros feltámasztása volt. Ezt szolgálta a pesti Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1825. november 3.) vagy a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum és a Széchenyi lánchíd építésének megkezdése is. A sikeres mozgalom eredményeként Pest-Buda vonzani kezdte az új betelepülőket, polgárokat, iparosokat Magyarországról és külföldről egyaránt.
Az 1830-as években a két város állandó lakossága már 150 000 körül volt, az „ingázó” birtokos nemesség családjait nem számítva. Ekkorra Pest az ország kereskedelmi központja lett. 1838 márciusában hatalmas árvíz pusztított, és a város épületeinek jelentős része romba dőlt. A korszak építkező lendületében azonban sikerült pár év alatt kiheverni a csapást, és nagyrészt az újjáépítés során nyerte el a város a mai szerkezetét. Ezután tették kötelezővé a kizárólag kőből-téglából való építkezést. A korábbi barokk városképet a klasszicista stílus váltotta fel, az egy-két emeletes apróbb házakat igazi városhoz méltó két-három emeletes paloták sokasága váltotta fel. A kor leghíresebb építésze Hild József volt, akinek számos lakóházát ma is megcsodálhatjuk.
Pest-Buda, az új főváros
Az 1840-es évekre Buda és Pest politikailag, gazdaságilag és nem utolsó sorban kulturális szempontból is az ország fővárosává fejlődött, a két város együttes lakossága 100 000 főre rúgott. Pest városában akkoriban összesen 5105 házszám volt, ebből 1186 még csak tervezett. Túlnyomó részt földszintes és kertes házak alkották a városképet. 1846-ban a közművek még hiányosak voltak, a város főcsatorna-hálózatának tervezésére bécsi szakértőket hívtak, ugyanis a legtöbb helyütt nyílt árkok bűzölögtek, a Király utcában még nem volt csatorna, másutt csak egy-egy vonal állt kiépítve. A Terézvárosban a legtöbb utcát és a gyalogjárókat már gránitkockákkal kövezték le, azonban a mellékutcák rendre hepe-hupásak, gyakran futóhomokosak, porosak, sárosak voltak.
1846. július 15-én megnyitották az első vasútvonalat Pest és Vác között, ez a nap a magyar vasút történelmének kezdete. 1848-ra gyakorlatilag elkészült a Széchenyi lánchíd is. Addig csak hajókkal, illetve ideiglenes pontonhidak segítségével lehetett átkelni a Dunán, az új híd azonban végre lehetővé tette a két testvérváros valódi összekapcsolását. Nem véletlen, hogy a város, illetve az egész korszak jelképe lett. Azonban nemcsak esztétikus külseje miatt figyelemre méltó, hanem mivel komoly technikai kísérletet is jelentett; ez volt a világ első ekkora méretű fémszerkezetes (óriás vasláncok által tartott) függőhídja. (Az addigi hasonló angliai lánchidak a jóval kisebb Temze folyón épültek.)
1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, ami a Batthyány-kormány megalakulásához vezetett. 1848 júliusában megnyílt az első pesti országgyűlés és ezzel minden szempontból Pest-Buda vált az ország fővárosává. A szabadságharc eseményei során azonban 1849. január 5-én az osztrák császári sereg bevonult a városba, a pesti és budai polgárok számára szinte mindent megtiltottak, még az utcák és terek sem viselhették a magyar nevüket, visszaállították a régi német elnevezéseket. Az osztrákok a városban rendezték be katonai főhadiszállásukat. A magyar honvédség egyik legnagyobb sikere volt a tavaszi hadjárat során Pest visszafoglalása, majd a budai vár visszavétele, 1849 májusában. Nyáron újra császári kézre került a város, Pestre olasz csapatok jöttek. A szabadságharc leverése után Pest lett az osztrák elnyomó rendszer székhelye. A Gellért-hegy tetején ekkor épült a félelmetes erődítmény, a Citadella, ahonnan az osztrák katonaság állandó megfigyelés alatt tarthatta a lázadó magyar fővárost. 1849. október 6-án Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt kivégezték a mai Szabadság tér helyén álló Újépület udvarán.
A világváros
| „ | Nem leszünk ezentúl sem budaiak, sem pestiek, hanem leszünk ezentúl budapestiek. | ” |
|
– Ágai Adolf, 1872.[3] |
||
A kiegyezés után az ország egésze, így Budapest is gyorsan fejlődött. A 19. század második felére időszerűvé vált Buda és Pest szabad királyi fővárosok, a Pest vármegyei Óbuda mezőváros és a Pest megyei Margitsziget[4] egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott. 1873. január 1-jei hatállyal Pest, Buda és Óbuda egyesült Budapest néven. November 17-én az új testület átvette az egyesített főváros irányítását.
Az egyre növekvő városban különösen a tömegközlekedés fejlesztésére kellett hangsúlyt fektetni. 1874-ben adták át a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyílt a Nyugati, 1884-ben pedig a Keleti pályaudvar. 1877-ben az országban elsőként, megindult a villamosközlekedés. A kulturális élet is fellendült, 1884-ben átadták az Operaházat az Andrássy úton. Az 1880-as évek elejéig folytatólagosan voltak számozva a házak egy-egy városrészen belül. A város képe látványosan megváltozott. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcákkal. A gyors növekedést sokan az amerikai fejlődéshez hasonlították, a külső Erzsébetváros egy részét például csak „Csikágó” néven emlegették a gyorsan felépülő amerikai Chicago szabályos háztömbjei és sakktáblaszerű utcahálózata miatt.
A nemzeti polgárosodás a 19. század végére mindent áthatott. A város régi iparos és munkás lakosságának addigi nyelve főleg a német volt, ahogyan a tömegesen Budapestre érkező új lakók között is nagy számban voltak svábok, zsidók, cipszerek. A 1880-as évek táján a város németajkú lakóinak zöme szinte egy nemzedék alatt váltott nyelvet. A kerületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak. A századfordulóra több mint 700 000 lakosú világvárossá fejlődött Budapest. Európa-szerte híres volt pezsgő kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről, szórakozóhelyeiről és éjszakai életéről.
1896-ban rendezték meg a Ezredévi Kiállítást, amely a honfoglalás millenniuma alkalmából az ország ezer éves gazdasági és szellemi fejlődését ünnepelte, de valójában inkább az elmúlt húsz év rendkívüli fejlődésén alapult. Az egész történelmi Magyarország területéről milliók látogatták meg az impozáns kiállítást és egyben megcsodálták a szépülő Budapestet, a Sugárutat (mai Andrássy út), a kontinens első földalatti vasútját, az új Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) a Műcsarnokot, a Halászbástya építését és a félkész Országházat is.
A 20. század
A 20. század első felében folytatódott a kiegyezés után lendületet kapó fejlődés, például 1909 és 1910 között bevezették az elektromos közvilágítást. Az első világháború és az azt követő események, a Tanácsköztársaság és a Trianoni békeszerződés azonban megakasztották a város addigi fejlődését. A lakosság viszont az elszakított országrészekből menekülőkkel is növekedett, és az 1930-as évekre meghaladta az egymilliót. A tömeges lakásigény miatt megépültek az első lakótelepek, például a Wekerletelep az és az Állami lakótelep is. Szegények tömegei éltek nyomornegyedekben is (például a Mária Valéria-lakótelep). Sokan laktak pályaudvarokon, vasúti vagonokban. 1924-ben megalakult a Magyar Nemzeti Bank, 1925-ben pedig megkezdte adását a Magyar Rádió. 1933-ban megkezdődött a Tabán bontása.
Budapest ostroma
- Lásd még: az 1945-ös budai kitörési kísérlet cikket
A háborús front – a korábbi amerikai szőnyegbombázásokat nem számítva – 1944-ben ért Budapestre. A város több mint százezer civil lakosa vesztette életét a bombázásokban, a nyilas terror tömegmészárlásában, a szovjet katonák kegyetlenkedéseiben. Másokat az ostrom előtt vagy utána deportáltak koncentrációs táborokba vagy a Szovjetunió munkatáboraiba. A budapesti gettó halálraítéltjei (főleg gyerekek, nők és idősek) közül kb. 70 000 ember túlélte a borzalmakat, amiben többeknek is részük volt, például Raoul Wallenberg svéd követségi tanácsosnak. A háború során Budapest valamennyi hídja, a Budai Vár, valamint a középületek és lakóépületek jelentős része teljesen megsemmisült. A belső városrészek szinte minden utcájában voltak helyreállíthatatlanul elpusztított épületek. A bombabiztos Sziklakórház azonban az ostrom teljes ideje alatt ellátta a sérülteket. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest.
A szocializmus időszaka
Az 1956-os forradalom központja Budapest volt. Az 1960-as évek második felére befejeződött a világháborús károk helyreállítása. Újjáépültek a hidak, utolsóként 1964-ben az Erzsébet híd. 1970-ben átadták a metró kelet–nyugati vonalának első szakaszát, majd 1976-ban pedig az észak–déli vonal első szakaszán indult meg a forgalom. Budapest lakossága 1980-ban érte el a növekedési csúcspontját, az 1960-as évektől lassult a népességnövekedés, ugyanis adminisztratív eszközökkel próbálták visszafogni a bevándorlást a nagyobb lakáshiány elkerülése céljából, lakást főleg budapesti, vagy legalább 5 éve Budapesten dolgozó személynek utaltak ki, így megkezdődött a városkörnyéki falvak, kisvárosok népességének gyors növekedése. A lakáshiány lakótelepek fölépítését tette szükségessé, mint például Békásmegyer, Újpalota, Újpest, Gazdagrét, Kelenföld, Lágymányos, Rákosfalva, József Attila lakótelep. Ezeket a lakótelepeket főleg a belső kerületekből és a város más részeiből érkező fiatal házasok népesítették be.
A rendszerváltástól napjainkig
Budapest a rendszerváltás során az ország más részeihez képest jobban növelte fejlettségét, előnyös gazdasági lehetőségeit. A szocialista ipari üzemek bezárásával párhuzamosan ugyanis sok új munkahely is keletkezett, elsősorban a szolgáltatás és a kereskedelem terén. Térségében a legkisebb a munkanélküliség, legmagasabb az egy főre eső átlagos jövedelem.
A rendszerváltás után hozott önkormányzati törvény széles jogosítványokat adott a fővárosi kerületeknek. A Fővárosi Önkormányzat csak nehezen képes önálló várospolitikát folytatni. Kisebbségi önkormányzatok is alakultak, amelyek főleg kulturális téren tevékenykednek. 1994-ben új kerületként önállósult Soroksár.
Demszky Gábor 1990- 2010 között volt a főpolgármester. Az ő tevékenysége alatt nagyívű infrastrukturális beruházások kezdődtek Budapesten. Ilyenek voltak például a Hungária körút, a Nagykörút, a Kisföldalatti felújítása, vagy a Lágymányosi híd átadása. 2007-ben évtizedes huzavona után megindult a 4-es metró építése. A BKV szolgáltatási színvonala hosszú távon azonban romlott, annak ellenére, hogy többek között 2005-ben – a VEKE javaslatára – átszervezték az éjszakai tömegközlekedést és új Combino villamosok álltak forgalomba a Nagykörúton. Reprezentatív új középület nagyon kevés épült, például a Nemzeti Színház épülete, a Művészetek Palotája és az ELTE lágymányosi campusa. A magánberuházásban készült épületek jelentősen átszabták a várost. Bevásárlóközpontok sora épült a város peremén és sok pláza a belvárosban. Építészetileg is kevés fejlődést hozott a rendszerváltás: Schneller István főépítészsége után talán csak a Dózsa György úti ING-székház képviseli a mai modern építészetet.[forrás?]
A legtöbb tanácsi bérlakást privatizálták. Jelentősen felélénkült a fővárosi ingatlanpiac, a lakásárak rohamosan nőttek. Megindult a kiköltözés a fővárosból. Felduzzadt az agglomeráció, lakóparkok sora épült a Budai-hegység falvaiban a módosabb népesség számára. Ezzel párhuzamosan megkezdődött néhány belső városrész rehabilitációja, például VII. kerület és VIII. kerület. A szociális problémák azonban nem csökkentek, az ellátórendszer sorvad. Sok ember él még mindig szegénységben. A rendszerváltás óta az utcákon megjelentek a hajléktalanok és a koldusok.
Európai viszonylatban azonban Bécs jóval fejlettebb maradt továbbra is Budapestnél, Prága pedig hasonló szintről indulva jobban fejlődik. Húsz év főpolgármesterség után, 2010-ben Demszky Gábort Tarlós István váltotta fel a főváros élén
